Boldog Új Évet mindenkinek!

Sajnálom, hogy idén már nem tudok újabb poszttal szolgálni. Ezzel a poszttal szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni! Találkozunk 2015-ben is. 

Közvélemény kutatás: A One Direction blogok kezdenek a háttérbe szorulni?

Erre a kérdésre kell megtalálnunk a választ. Oldalt lehet szavazni, szavazzatok minél többen. Milyen blogot olvasnátok szívesen?

Az én észrevételeim szerint igenis háttérbe szorultak ezek a blogok. Nézzük csak meg azokat a blogokat, amik legalább két éve íródtak, de még azt is érdemes megnézni, ami csak egy éve. Persze, függ attól is, hogy miről írunk, kiről és hogyan, ja és a kinézet is nagyon fontos, mert a többség először azt nézi és bevallom én is. Ennek meg is van az oka, tapasztalatból mondom. Azok a blogok, amik szépen megvannak csinálva, szép fejléc, harmonikus színek stb, azoknak nagy része elfogadhatóan vagy jól megvannak írva. Ahol nincs fejléc, kifolyik a szemem a betűszíntől vagy csupán a szerkesztő lusta volt foglalkozni a kinézettel, azokon szinte mindig kritikán aluli az írásmód. Persze, kivételek mindenhol lehetnek. 

Egy jól megírt, két-három évvel ezelőtti One Direction blog nagyobb esélyekkel vált sikeressé, mint a mostanában jól megírt One Direction blog. Érezhető a különbség? Régebben sokkal felkapottabbak voltak ezek a blogok, most meg már szinte senkit sem érdekelt, vagy sokkal kevesebbeket, mint akkor. 

Oka: Egyre többen kezdtek el blogolni, még az olyanok is, akik még írni sem tudnak, egyre több kritikán aluli 1D blog nyílt, ezért a többség előítéletesek az 1D-vel kapcsolatban, sőt a másik ok, hogy unalmassá váltak, mivel nagyon sok a sablon blog.

Akik sok blogos csoportban vannak benne, az észrevehette, hogy egyre többen keresnek olyan blogot, amiben nem szerepel az 1D, és a focis blogokra is nagy a kereslet a VB óta. Abban leginkább Neymar szerepel és elég felkapottak is. Azokat még annyira nem olvastam, így nem tudom mennyire sikeresek, de aki már jártas ebben, az kérem írja meg. 

Annyira sikeresek nem lehetnek, mint a régi 1D-s blogok, mivel ezeknek is nagy része sablonos és elcsépelt. 

Vannak még a 5SOS blogok is, azok annyira szerintem nincsenek elterjedve, vagyis a blogos csoportokban csak keveset látok belőlük, vagyis kevesebbet, mint a focisakból, meg az 1D-sekből. 

Sőt egyre több olyan blog van, ami nem fanfiction és egyre több azokra is a kereslet.

Saját magamon is tapasztalom ezt, én magam 1D-s blogokat írok, 2013 nyarától, és amit akkor vagy 2014 elején kezdtem el, nagy volt a kereslet, sok feliratkozóm akadt, amit viszont most ősszel kezdtem el írni, azokat elég kevesen keresték. Lehet itt kell keresni a választ. Nektek volt ilyen tapasztalatotok? Milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban? Írjátok meg kommentben. 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!

Mivel most nem igazán tudok új poszttal szolgálni, szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánni! Tudom, megígértem, de majd máskor bepótolom. Különben sem lenne mit posztolni, mert semmi új dolgot nem találtam, olyat meg nem szeretnék, ami már volt.

Louisnak meg Boldog 23. Születésnapot!

A karácsonyi party

Most egy történettel jelentkezem, remélem tetszeni fog. Hagyjatok magatok után nyomot, jó olvasást! Legyen folytatása majd a történetnek? Nem sokára karácsony, előre is kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, de 24-én még jelentkezem egy újabb poszttal. 

London, Anglia

A nyelves klubban folynak már a készülődések, ugyanis pár nap és karácsony, s aranyvasárnapra várják a díszvendégüket. Johann Mjöllby, a svéd főnök segítőket keres, hogy minél hamarabb rendbe tudják tenni a helyiséget és mindent előkészíteni a vendégek számára.

Ők jelentkeztek segíteni: Nesta, Antonini, Ranocchia, Anyuci pici fia (Leitgeb), Mániás ember, Valerij, Alekszandr, meg persze Mjöllby is részt vett, a többiek lusták voltak és inkább hazamentek.

-Amúgy kik lesznek a díszvendégek? –kérdezte Nesta Mjöllby felé fordulva.

-A One Direction együttes, jönnek a barátnőik és pár családtagjuk, mindjárt összeszámolom hányan jönnek. A karácsonyi partin kívül születésnapot is fogunk ünnepelni. –felelte a svéd.

-Remek. –helyeselt Nesta, ő olasz volt.

Didier Drogba, az elefántcsontparti pár hónapja belekezdett egy projectbe, miszerint jótékonysági vásárokat szerveznek és a befolyó összeget az éhező afrikai gyerekekre költi. Azonban kellett neki ehhez egy társ, mert nem igazán akadt sorstársa ebben a társaságban, azonban Leitgeb szívesen csatlakozott hozzá Nestával együtt, így már hárman voltak. A többieket nem igazán izgatta ez a dolog.

Ez mellett egy másik projectbe is belekezdtek, ami arról szólt, hogy szelektíven gyűjtik a hulladékot és beálltak önkéntesnek, hogy szebbé tegyék a környezetet. Hogy jobban menjen, embereket kerestek, akik vállalják ezt, s ezáltal jót is tehetnek, akadtak bőven jelentkezők a klubon kívül, mindenhol hirdették magukat.

Készülődés közben Leitgebnek eszébe jutott, hogy talán ez az együttes tudna nekik segíteni, elmondta Nestának is és ő is jó ötletnek tartotta, aki aztán meg is beszélte Mjöllbyvel, hogy felhozhatják nekik a témát, szerinte pozitívan állnának a dolgokhoz, s mivel világhírűek, anyagiakban is tudnának segíteni.

-Persze, ez nagyon jó ötlet. Biztos vagyok benne, hogy rá fognak bólintani. –mondta Mjöllby. –Nemes cselekedet ez tőletek, hogy belekezdtetek ezekbe. –tette hozzá.

Estére már minden készen állt, a többi klubtag is visszajött, köztük Drogba is. Leitgeb odament hozzá, majd így szólt hozzá.

-Tudod, hogy kik jönnek ma este? –kérdezte.

-Fogalmam sincs. Miért?

-Az a tinibanda, akik most nagyon felkapottak, azért említem, mert segíteni fog nekünk, különösen az adományokban, de akár rávehetjük őket, hogy önkénteskedjenek. –Drogbának is tetszett az ötlet.

-Ha nincsenek eltelve maguktól, akkor biztosan segíteni fognak nekünk. Reméljük a legjobbakat. Ki fog velük beszélni? Mert én aztán biztos nem, és bocsi ezért, de tudod, hogy mit gondolok én az ilyen dolgokról.

-Akkor majd én beszélek velük, de előbb megbeszélem Mjöllbyvel. Mindjárt jövök.

Ment megkeresni, kicsit sokáig tartott, mire megtalálta.

-Akkor mikor hozzuk fel nekik a témát?

-Mielőtt feltálalják a vacsorát, akkor majd kiállsz és elmondod. Lesz mikrofon, nem kell kiabálnod. Majd szólni fogok, amikor kiállhatsz.

-Köszönöm.

Hamarosan mindenki elfoglalta a helyét, a vendégeknek egy külön asztal volt fenntartva, azonban ők még nem tartózkodtak a helyiségben, már nem kellett sokat várni rájuk.

-Szóval, kedves klubtagok. –Mjöllby kiállt, majd elkezdte mondókáját, mint ahogyan ez már megszokott volt minden nagyobb esemény előtt. –Már említettem régebben, hogy a mai karácsonyi partira díszvendégek érkeznek, akik támogatják a nyelves klubbot. A vendégek nem mások, mint a One Direction együttes, barátnőik és pár családtagjuk. Fogadjátok őket szeretettel! –az utolsó mondatot már kiabálta, ekkor kinyílt a nagy ajtó, s bevonultak az arany szőnyegen egyenesen a karácsonyi asztalhoz. A fiúk öltönyt, a lányok nagy estélyit viseltek, s a résztvevők voltak: One Direction tagjai (Harry, Louis, Zayn, Niall, Liam), Eleanor (Louis barátnője), Sophia (Liam barátnője), Perrie (Zayn barátnője), Lottie (Louis húga), Gemma (Harry nővére).

-Ezen kívül kedves tagok, tudnotok kell, hogy egyben Louis szülinapját is megfogjuk ünnepelni, aki szenteste született, tehát lesz torta is. Az majd később, a felvágása előtt majd mondok erről is beszédet. –közben a vendégek helyet is foglaltak, névtáblák voltak kitéve minden helyre, így viszonylag mindenki megtalálta a saját helyét, ahelyett, hogy összevitatkoztak volna, hogy ki hová üljön. A sorrend így nézett ki, az ajtó felől balról: Harry, Gemma, Liam, Sophia, Niall. Majd az ablakra néző oldalon szintén balról: Lottie, Louis, Eleanor, Perrie, Zayn. –Ja és még valamit, amit majdnem elfelejtettem. –kezdett bele ismét Mjöllby a mondandójába, minden szem rászegeződött.

-Szóval a tagok közül, Christoph Leitgeb valamit mondani szeretne nektek valamit. –Az említett már sétált is kifele, Mjöllby átadta neki a mikrofont, majd a helyére ült.

-Két barátommal úgy döntöttünk, hogy segítsük az afrikai szegényeket karácsonyi jótékonysági vásárokkal, vannak már önkénteseink, de minél többen vagyunk, annál jobb. Mivel ti nagyon híresek vagytok, különösen a fiatalok körében, ezért úgy gondoljuk, hogy jó példát mutatnátok nekik és ösztönöznétek arra, hogy álljanak be ők is önkéntesnek, ha ti is megtennétek. Persze, pénzben is jól jönne a segítség, hiszen tudom, hogy van bőven és ezzel jót is tennétek. Vagy akár tárgyak is jöhetnek, amiket el tudunk adni, amire már nincs szükségetek. Esetleg játékok és ruhák, amiket eljuttatunk a szegény gyerekekhez karácsonyra.

A másik projectünk a környezetvédelem. Szomorú, hogy az emberek nem igazán törődnek a környezetükkel, szemetelnek meg hasonlóak. Önkénteseink ösztönzik arra, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot. Dolgozunk azért, hogy a parkok rendbe legyenek hozva, ültetünk meg hasonlóak. Örömmel látnánk ott titeket is, ösztönöznétek rengeteg fiatalt. –ezzel be is fejezte a mondandóját Eleanor furcsán nézett rá, majd odasúgott valamit Louisnak.

-És még van képe ilyeneket kérni, mert a hírnév biztos jól jönne nekik, mondjatok nyugodtan nemet. –mondta határozottan.

-Nem tudom, elég nemes cselekedet ez, lehetne nekik segíteni.

-De olyan szánalmas. Legalább te ne vegyél benne részt.

-Jó, majd meglátjuk. –zárta le a témát Louis.

Leitgeb még szeretett volna valamit, így szólt az emberekhez.

-Engedjétek meg, hogy betegyek egy jó zenét. –ekkor Mjöllbyre nézett, tőle várta a megerősítést és a választ, hogy beteheti-e vagy sem. Sajnos a zenére senki sem gondolt ezen az estén, tehát a főnök is jó ötletnek tartotta, úgy volt vele, hogy akármi is az, a csendnél minden jobb. Leitgeb ekkor sietett is a lejátszóhoz és betette, amit szeretett volna, egy percen belül fel is csendültek a dallamok, azonban erre nem mindenki volt vevő, ugyanis ez osztrák népzene volt. Először még nem szóltak semmit, aztán a vendégek asztala felől hangos felnevetések hallatszódtak.

-Ezzel a zenével kínozni lehetne az embert! –szólalt meg Lottie nevetés közben, a többiek is egyetértettek vele, azonban Eleanort még idegesítette is és legszívesebben beszólt volna annak, aki bekapcsolta ellentétben a többiekkel, akik csak szórakoztak rajta. Úgy érezte, hogy ő megteheti, ezért felállt és szóhoz szeretett volna jutni, bár a hangját nem hallották meg, de észrevették, hogy szeretne valamit, mivel állt. E miatt Mjöllby is felpattant, a mikrofon irányába ment, kezébe vette, odasétált a lányhoz és a kezébe adta.

-Köszönöm! –mondta flegmán. Közben Mjöllby visszaült a helyére. –Szeretnék valamit mondani, de ahhoz az kéne, hogy kapcsold ki ezt a borzalmat. –ekkor Leitgeb felállt és kikapcsolta. –Köszönöm, hogy ennyivel megtiszteltél, hogy kikapcsoltad ezt a förtelmet. Akkor kezdeném is, először is mégis hogy képzeled, hogy pénzt akarsz rólunk lehúzni, elég pofátlan vagy! Beszélhetnék többes számban is, mivel azt mondtad hárman csináljátok. Igen, hozzád beszélek, mivel rád nézek. Azt hiszed ilyen szánalmas dolgokat fogunk csinálni, és, hogy kint fogunk fagyoskodni a parkban meg a vásárban? Mégis mit képzelsz magadról? Vegyél vissza az arcodból, de nagyon gyorsan, mert csak bajod lesz belőle. Amire még rátérnék, az az ócska népzenéd. Nem tudom, honnan jöttél, de ez a zene egyenesen katasztrófa és nem is akarom kitalálni, melyik nemzethez tartozol, mert marhára nem érdekel. Köszönöm, hogy végighallgattál, a válaszodra már nem vagyok kíváncsi, ha megszólalsz, befogom a fülem. –ezzel a lány helyet is foglalt. Leitgeb inkább nem akart vitatkozni vele, azonban Drogba már nem volt ennyire elnéző.

-Mégis mit képzel magáról ez a nőszemély? –háborodott fel az elefántcsontparti, majd megindult a másik asztal irányába, de Leitgeb lefogta.

-Szóra se érdemes, pont ezt akarja elérni, amire most te készülsz!

-De ezt akkor sem fogom szó nélkül hagyni.

-Nem segítenek és kész, én mindent megtettem.

-Igazad van, ne most veszekedjünk velük. –Drogba visszaült, de úgy tervezte, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni. Lassan feltálalták a vacsorát, Louis felállt a helyéről és a másik asztal felé igyekezett Leitgebhez, azonban mikor tudatosult benne, hogy mondani szeretne neki valamit, görcsölni kezdett, mert azt gondolta, hogy ő is be fog neki szólni, de szerencsére tévedett.

-Bekapcsolod a zenédet? –kérdezte Louis. Nem értette miért kéri, mikor az előbb le lett érte szólva és előtte még ki is nevették.

-Miért akarod? Az előbb még azt hangoztattátok, hogy milyen gagyi.

-Bocsánatot akarok kérni a barátnőm nevében, nagyon undorítóan viselkedett. Ja és mi segítünk nektek, nem ő fogja eldönteni. Rendben. –hamis szavak, de talán Leitgeb még hitt neki, s a többiek is, mert nem tűnt mézes-mázosnak, hanem teljesen természetesnek hatott és őszintének.

-Rendben, köszönöm!

-Akkor kapcsold be kérlek a zenét, ez a csend nem túl jó. –kérte Louis, ekkor Leitgeb a lejátszóhoz fáradt, azonban nem a népzenét tette be, hanem ABBA-t, mert az volt a legközelebb. Egyébként az meg a Mjöllby kedvenc együttese, azért volt ott készenlétben.

-De ne ezt! –kiabálta oda Louis, de hiába, mert lehet Leitgeb meghallotta, de úgy tett, mintha semmi sem történt volna, visszament a helyére.

-Nem hallja. –fordult Eleanor felé Louis.

-Akkor menj oda te és kapcsold be! –utasította a lány.

-De még a címét sem tudom. –kifogásolt Louis, de végül odament és megnézte a lejátszási listát, azonban fogalma sem volt melyik lehet az, mert elég sok minden volt rajta. Intett Eleanornak, hogy menjen oda hozzá segíteni, a lány bár morcos volt miatta, mégis szó nélkül odaballagott.

-Mit nem értesz ezen? –kérdezte durcásan.

-Jó, akkor találd meg te, ha olyan okos vagy! –válaszolta ingerülten Louis, közben Eleanor végig nézte a listát és talált egy olyat, aminek ez a címe: „Austria music”

-Itt van, te agyalágyult! Egyértelmű, hogy ez az! –mutatott a feliratra.

-Honnan kellett volna tudnom? –értetlenkedett Louis.

-Mivel elég népzene beütése volt, egyértelmű, hogy valamelyik országhoz kapcsolódik, és csak ebben van ország név. –aztán a play gombra kattintott, hamarosan el is indult a zene.

-Szidták, de azért bekapcsolták. –mondta vigyorogva Nesta, miközben Leitgebre nézett, látszólag őt nem igazán érdekelte a dolog.

Vacsora után a pincérek összeszedték a tányérokat, aztán mindenki mehetett táncolni, esetleg szórakozni, beszélgetni és minden egyéb más tevékenységet folytatni. Az osztrák népzene még mindig ment, látszólag senkit sem zavart, sőt volt olyan is, aki észre sem vette. Drogba úgy érezte, eljött az ideje, hogy beolvasson Eleanornak, gyorsan meg is kereste, aztán hirtelen le is támadta.

-Hogy képzeled azt, hogy ilyen lekezelően beszélj másokkal? Mi jogosított fel erre? –emelte fel a hangját, a lány ijedtében összerezzent, mert hirtelen jött a hang.

-Ki vagy te? –kérdezte lekezelően és egy lépéssel hátrébb lépett, látszott rajta, hogy figyel arra, hogy Drogba ne érjen hozzá.

-Az téged ne érdekeljen, csak felháborító volt a viselkedésed.

-Szerintem meg inkább az övé, visszaakart élni a hírnevünkkel. –mondta nagyképűen, Drogba felháborítónak tartotta.

-Mintha neked olyan nagy hírneved lenne, és úgy beszélsz, mintha te is az együttes tagja lennél.

-Nem vagyok a tagja, elég az is, hogy az egyik tag barátnője vagyok és mindent megtenne értem, imád engem. Ez érezhető is. –magason hordta az orrát, majd faképnél hagyta Drogbát, az meg ott bosszankodott magában. Inkább ráhagyta az egészet, úgy vélte, hogy ez csak egy üresfejű liba.

Louis megkereste Leitgebet, mikor megtalálta, ezt mondta neki.

-Figyelj csak! Ugye említettem, hogy segíteni fogunk, de előbb beszélnünk kell a menedzserünkkel, tehát ez pár napba is telhet, mire beállunk önkéntesnek, de persze pénzzel is segítünk, hogy pár gyerek karácsonyát boldoggá tegyük, meg persze, hogy a környezetünk csak szebb és tisztább legyen. –közben rágyújtott egy cigire és pofátlanul beszélgetőpartnere arcába fújta a füstöt, aki egy kicsit hátrébb lépett, hogy ne kelljen azt szagolnia. –Mi az? Ennyire zavar a füst? –szólt oda bunkó stílusban.

-Nem, csak az, hogy egyenesen rám fújod a füstöt látszólag szándékosan. Megtudhatnám, hogy miért csinálod ezt?

-Mert én megtehetem! Örülj, hogy egyáltalán szándékunkban áll segíteni a szánalmas kis projecteteket! –fölényesen mondta, miközben ki-be fújta a cigi füstöt.

-Dobd már el azt a hülye cigit, rossz nézni, hogy menősködni próbálsz vele, bár ez nem nagyon megy neked, inkább szánalmas vagy tőle.

-Akartok támogatást vagy sem? Mert, ha igen akkor fogd vissza magad, te kis osztrák! Nem tudod, hogy egy nagy sztárral beszélgetsz most. –Leitgebet már irritálta ez a viselkedés, most már úgy volt vele, hogy akkor sem fogadná el, ha egy másik tag ajánlaná fel készségesen.

-Mindannyian el vagytok magatoktól szállva. Nincs kedvem tovább beszélgetni veled. –ezzel hátat is fordított neki és indult volna el, ha Louis nem húzza vissza a karján keresztül.

-Ne csináld már ezt! –mondta Louis.

-Mégis mit csinálok?

-Hogy nem fogadod el az adományt, mert szerinted nagyképűek vagyunk, pedig ez nem igaz, tesó!

-Nem vagyok a tesód, ne nevezz így! Nem kell tőletek semmi, főleg, ha nem szívből jön. Azt hittem legalább egy kicsi együttérzés van bennetek, de tévedtem.

-Ti is csak álszenteskedésből csináljátok! Na, mentem, nincs időm rád. –ezzel Louis odébb is állt, pár óra múlva Mjöllby mikrofonon keresztül kérte az embereket, hogy üljön mindenki a helyére, mert következik a tortavágás.

-Akkor most következzen a tortavágás és szeretnék mindenki nevében boldog születésnapot kívánni Louisnak, aki egészen pontosan szenteste lesz 23 éves. Isten éltesse sokáig.

Ekkor mindenki megtapsolta, kivéve Leitgeb, sőt ő még morgott is.

-Meg sem érdemli! –Antonini ült mellette, így ő meghallotta.

-Miket motyogsz itt magadban? –kérdezte.

-Az, hogy ez egy felfújt hólyag. Komolyan ezt ünnepeljük? –bosszankodott az osztrák.

-Csak egy irigy kutya vagy, mert neki összejött az élet, te pedig csak egy kis grazi fos gyerek maradtál. –gúnyolódott az olasz.

-Na és te mi van, te átkozott milánói makaróni? Jobb, ha csendben maradsz!

-Rosszabb vagy, mint a Drogba, aki ezzel a szánalmas projectjével akarja magára felhívni a figyelmet, különben a kutya se lenne rá kíváncsi… és te is ugyanolyan vagy! Ja és sajnáltatja magát, hogy miféle megaláztatás éri a bőrszíne miatt, te pedig adod alá a lovat, szánalmasak vagytok. –majd Antonini cinikusan nevetni kezdett, hogy felidegesítse Leitgebet.

-Szerintem mindenki tudja, hogy miket műveltél te a Milanban. –erről Antonini hallani sem akart, a Milan volt a gyenge pontja, egyenesen gyűlölte, mert úgy érezte megalázták őt ott. Próbálta magát visszafogni, hogy nehogy látszódjon, hogy sikerült jól felidegesítenie. Inkább hallgatott. –Te is tudod, hogy igazam van. –folytatta Leitgeb, az olasz ezt már nem hagyta szó nélkül.

-Te is rendesen belerúgtál ám a nevelőegyesületedbe, tehát én a helyedben csöndben maradnék. Nekem volt rá okom, neked meg nem.

-Miről beszélsz? Te beteg vagy! Inkább nem vitatkozom veled! –Antonini már szólalt volna meg, de Leitgeb a képébe öntötte a vörösbort, így mindene olyan lett. Nagyon ideges lett.

-Hogy merészeled, te kibaszott osztrák? Viselkedni sem tudsz, átkozott! –kiabálta, majd elviharzott a mosdó felé.

-Ez meg mi volt? –kérdezte Ranocchia.

-Nem látod? Állandóan beszólogat ez a kis milánói makaróni.

-Te öntötted őt le vörösborral.

Ekkor Nesta is megszólalt, nem bírta már magában tartani.

-És még szokták mondani, hogy az osztrákok milyen kulturáltak, hát látom. –Leitgeb nagyon unta már, hogy Nesta folyton szidja az osztrákokat.

-Ne osztrákozzál itt, te kibaszott római hal!

Ekkor meghallották Louis hangját mikrofonon keresztül.

-Maradjál már a seggeden, te hülye osztrák! Nem bírsz magaddal, így akarod elérni, hogy mindenki rád figyeljen. Tudatom veled, hogy mi vagyunk itt a díszvendégek, te pedig egy senki vagy! Takarodj vissza az alpesi teheneidhez, odavaló vagy, te osztrák paraszt!

-Egyébként Drogbával fontolgatjuk, hogy kiteszünk téged a projectből, mert nem bírjuk már elviselni az osztrákoskodásaidat. –tette hozzá Nesta.

-Jólvan, leszarom, de én most jól elverem ezt a felfújt hólyagot. –ezzel el is hagyta a helyét, Louis felé rohant, az asztalon már ott volt a nagy születésnapi torta. Nos, azt a kezébe vette és Louishoz vágta az egészet. Verekedés alakult ki, Leitgeb került fölénybe, Louist odacsapta nagyon erősen az ajtóhoz, ezért ő a földön kötött ki és rá is vetette volna magát, ha Mjöllby és Alekszandr nem fogják le.

-Viselkedjél! Sikerült nagy botrányt csinálnod! –mondta Mjöllby.

-Nem fogom hagyni, hogy lekezeljenek, ezeknek a lételemük, hogy az osztrákokat szidják Nestával az élen!

-Na és? Szard le! És most kérlek, menj ki, majd később visszajöhetsz!

Kénytelen volt kimenni, Louist meg körülállták, mert érdekelte őket, hogy jól van-e és érdeklődtek az állapotáról.

-Feljelentem ezt az átkozott osztrákot. –nyögte Louis.

-Valaki taníthatna neki jó modort. –jegyezte meg Eleanor, a többség egyetértett vele, Drogba viszont máshogyan gondolta és fel is vállalta a véleményét a többiekkel szemben.

-Én úgy gondolom, hogy jogosan viselkedett így, mert pontosan tudom, milyen az, ha valakit a származása miatt gúnyolnak ki, vagy rekesztenek ki. Egyesek folyton szidják itt az osztrákokat, pedig el kéne fogadni egymás származását. –ekkor mindenki felnevetett.

-Neked már az agyadra ment a rasszizmus, a kedves szőke hajú barátodat meg nem érte ilyen, gondolkodj el egy kicsit rajta.

-De nem kéne a nemzetiségével szidni, ez undorító!

-Na, megszólalt a majom. –mondta gúnyosan Eleanor, Drogba meg teljesen magára vette, valóban az agyára ment már a rasszizmus és mindenkiről azt feltételezte.

-Mi az, hogy én majom vagyok? –kiabálta.

-Maradj inkább csöndben, itt a fehér emberek jutnak előbb szóhoz. –neki meg ez volt a gyenge pontja, csak azért nem ment neki, mert Eleanor lány. Próbálta visszafogni magát és inkább ő is elhagyta a termet. Mikor kiment, látta Leitgebet a lépcsőn ülni, a fejét lehajtotta. Odaült mellé.

-Gyűlölöm a rasszizmust! –szólalt meg hirtelen.

-Mindent elbasztam. Adományt sem fogtok kapni miattam. –panaszkodott Leitgeb.

-Szard le ezeket a hólyagokat, szerintem jól cselekedtél, én is ezt tettem volna.

-Teljesen lejárattam a nyelves klubot, meg persze magamat is, de annyira felidegesített egyszerre három ember is.

-Ne emészd magad, ennek így kellett történnie, legközelebb megtanulják, hogy téged ne sértegessenek.

Eltelt körülbelül fél óra, Mjöllby visszahívta Leitgebet a terembe, hogy ne legyen kirekesztve és azt akarta, hogy jól érezze magát. Bár haragudott rá, mert a nyelves klub jó híre valamennyire elszállt és lehet, az adománytól is elesnek, tehát mindenképp meg kell majd büntetni, vagy kitiltja végleg, vagy csak bizonyos időre.

-Holnap mindenképp elbeszélgetünk erről. –mondta neki határozottan a svéd, aztán az útjára engedte, nem tartotta fel.

-Most szépen megcsináltad a műsort. –fordult felé Nesta.

-Tudom, hogy hibáztam, de ez van. Sajnálom. –ezzel el is intézte, tudta, hogy visszafordíthatatlan, de közben kegyetlen szarul érezte magát.

-Mi az, hogy ez van? Ennyivel el van szerinted intézve? Mindenkitől bocsánatot kell majd kérned!

-Jólvan, úgysem tudom visszacsinálni. És hagyjál békén, te is benne voltál ebben.

-Engem ne keverj bele, közöm sem volt az egészhez. –háborodott fel Nesta.

-Úgy értem, hogy Antonini és a kis popsztár mellett te voltál az egyik, aki felhúzta az agyamat nagyon. És tényleg sajnálom. –jobbnak látta, ha lelép, elhatározta, hogy elhagyja a nyelves klubot és hazamegy Ausztriába.

Másnap bement a nyelves klubba és mielőtt Mjöllby kiszabhatta volna rá a büntetést, kijelentette, hogy elmegy.

-Nem kell elmenned! Ne menj el, kérlek! –kérte a svéd, de az osztrák hajthatatlan volt, ő menni akart, innentől kezdve meg már nem tarthatta itt. Elköszöntek egymástól, majd indult is, a tagoktól nem búcsúzott el. 

Olvadozzatok!!!

Hoztam két új képet, vagyis annyira nem újak, de biztos vagyok benne, hogy mindkettő idén készült. 

Sajnos csak ilyen minőségben volt és a feje se látszik, de a lényeg ott van. Amint látjátok, itt is igyekszik felhúzni és ki tudja meddig húzta fel, mert a képen nagy sajnálatunkra csak ennyi látszik. De azért egy pici hasvillanásban lehet részünk. Aztán meg ki tudja, később teljesen felhúzta, hogy látszott a köldöke is. Fantáziátokra van bízva.

Itt leginkább a többség az alsójára figyel fel, de érdemes megemlíteni a kezét is, ahol elhelyezkedik, s az pedig a póló alatt van. Simán meglehetett az, hogy felhúzta a derekánál a pólót, és ugye akkor elől is felhúzódott és lehetséges, hogy látszott a köldöke. 

Most sajnos csak ennyivel tudtam szolgálni, de remélem hamarosan előkerülnek újabb hasvillantós képek, ha lehet, akkor frissek is legyenek. 

MIKULÁS!!!

Sajnos erre a blogra még nem érkezett meg a MIKULÁS, de bízzunk benne, hogy csak egy kicsit késik, azonban ide már megérkezett: MEGLEPETÉS!!!!

Ez már megér egy posztot!

Úgy gondoltam, posztolok nektek egyet. Csak egyetlen egy képről van szó, de annyira szenzációs, hogy megér egy posztot. Na, mi a véleményetek?

Nekem irtózatosan tetszik, annak ellenére, hogy régi. Nem csak, hogy felhúzta, hanem még simogatja is a pociját és egy kis orrtúrás is társul hozzá. Lehet véleményt írni, gyerekek!

A legfrissebb hasvillantós képek!

Jó hírem van, gyerekek! Megtörtént, tudtam, hogy nem hagy minket cserben Louis. Ugyanis mostanában is megvillantotta a hasát hosszú idők után. Mikor tegnap megláttam, elöntött a boldogság. Ennek tiszteletére csináltam a blognak egy elfogadható design-t. A fejlécet nem én csináltam, de köszönöm annak a lánynak. Azonnal megcsinálta és nem kellett heteket várni rá. 

Most, hogy megtörtént az, amire már hónapok óta várunk, lehet reménykedni, hogy kivillan a hasa megint és egyre többször. Akkor rendszeresen lesz poszt. Azonban a blog mással is foglalkozik, arról posztolok, ami épp eszembe jut. Tehát ezek szerint nem kell végleg letenni Louis köldökéről. Akkor most kezdjünk is neki.

Mikor tegnap beléptem facebookba este, akkor ez a kép fogadott, látván, hogy egyik ismerősöm, akivel napi szinten beszélek, megjelölt a posztban, tehát nekem címezte a képet, mivel tudja, hogy imádom, amikor kint van a hasa. Eleinte azt gondoltam, hogy régebbi, ugyanis mostanában már úgysem csúszik fel a pólója, de szerencsére tévedtem. Ez mostani. 2014-es!!!!! Ekkor elöntött a boldogság. Ez egy videóból van, amit ide kattintva meg is tudtok nézni. 2:12-től. Külön megjegyzem, hogy elkezdtem keresni a köldökét, hiszen felcsúszott annyira, hogy látszódjon, csak sajnos a kép rossz minősége miatt kicsit el van mosódva, ezért a köldöke se látszik, de egészen biztos, hogy kint volt az is. 

Ez ugyanaz, csak a póz más. Itt még annyira nem csúszott fel, a köldöke se látszott ki. Lujzikás kéztartás befigyel, tehát kettő az egyben. Hasvillantás + Lujzis kéztartás, the best <3

És még gif is van róla. Imádjuk <3

De ezen kívül találtam még egyet, ami szintén mostani. Először a videót mutatom, mert erről is van. Katt ide és tekerjetek 0:42-höz. Egyszerűen isteni, extázisban vagyok. Remélem ti is. 

Jöjjenek a képek.

Erre a képre tegnap, de a videóra ma találtam rá. Azt gondoltam, hogy direkt húzta fel, hogy mutogassa a hasát, ugye arra már korábban rájöhettünk, hogy szándékos ez az egész hasvillantás. De persze ezzel is csak nekünk tesz jó, ne is szokjon le erről a jó szokásáról, és csinálja csak folyamatosan. Éreztem, hogy egyszer visszafog erre térni. Megjegyzem, hogy talán azért hagyta abba egy kis időre, mert le volt pukkanva és nem volt önmaga, de most visszatért. A köldöke kint volt, csak sajnos ott a keze épp, hogy eltakarja.

Ez ugyanaz, de muszáj volt feltennem, mert ezt a videóból vágtam ki. 

Ez sem maradhatott el, első látásra talán észre sem veszitek, de ha jobban megnézitek, akkor ez a hasvillantás utáni jelenet, és egy kicsit még felcsúszva maradt a póló, a keze is mutatja, hogy épp készül visszahúzni. Fontos volt tenni, minden részlet fontos xDDD. Egy icipicit volt kint a hasa.

És a végére hagytam a legjobbat, a gifet. Imádjuk ezt is <3

És még egy, amikor visszahúzza.

Mára ennyi és reméljük, hogy lesznek még ilyen hasvillantós képek. Én biztos vagyok benne, hogy Louis nem fog minket cserben hagyni. ;)

Gyakori kérdések a blogok világában

Megint egy újabb témával jelentkezem, méghozzá most összeszedem a leggyakoribb problémákat a blog világában. Lesz itt mindenről szó: design blogok, sablon blogok, egyedi blogok, kritika írás stb. Összegyűjtök minden olyan kérdést, amit a bloggerinák feltesznek maguknak, illetve társaiknak. 

1., Miért nem kapok kommenteket?

Ez az egyik leggyakrabban előforduló probléma és a legtöbb írótól el is hangzik ez a kérdés. Nálam itt most választ kaptok. Ha esetleg valakitől megkérdezitek ezt, legtöbbször ilyesmi válaszokat kaptok: "mert lusták kommentelni, a legtöbben telóról olvassák és úgy nehezebb komit írni, de hidd el, hogy sokan olvassák a blogod" Ebben lehet igazság, mert tényleg sokan lusták kommentelni minden egyes részhez, de ha egyáltalán nem kapsz kommentet, akkor ott tényleg problémák vannak, mert olyan nincs, hogy soha semmilyen visszajelzés nem jön. Én azt mondom, hogy nem kell elvárni, hogy minden részhez ugyanannyi kommentet kapj, valahol kevesebb, valahol több lesz. Azt tanácsolom, hogy állítsd be a pipálási lehetőséget, mert az tényleg csak egy gombnyomás, azonban ha azoknak a száma is nulla, ott már gáz van, akkor tényleg nem olvasnak. Ekkor nézd meg a feliratkozóid számát, ha abból sincs sok, akkor ne is reménykedj, mert senkit se érdekel a blogod, ez van. Sokan feliratkoznak, olvassák a blogod még az elején, de aztán eltűnnek, vagyis fel vannak iratkozva, de már elpártoltak tőled. Nagyon sok ilyen van, gondolj bele. Te feliratkozol egy blogra, mert tetszett a prológus vagy az első rész, aztán az író folytatja, de egyre jobban unalmassá válik a számodra, tehát már nem foglalkozol vele, de nem iratkozol le. Ha körülnézel a blogvilágban, rengeteg olyan blogot találsz, ahol sok a visszajelzés, akár komment, akár pipa formájában, ekkor te elgondolkodsz, hogy te miért nem kapsz. Tehát a lustaság se mindig igaz, mert miért is van az, hogy egyeseknek írnak, másoknak meg nem? Az ilyen blogoknál sem egyformák a kommentek száma, ott is akadnak lustább olvasók, de azért akad egy pár komment és sok-sok pipa. Szóval, ha nulla a visszajelzések száma, akkor tényleg nem olvasnak.

2., Egyesek miért sikeresebbek, mint más írók, amikor nem írnak sokkal jobban, mint én, sőt kifejezetten szarul írnak?

Ez is egy gyakori kérdés és magyarázat is van rá. Tapasztalataim szerint, akinek van 100 feliratkozója, az írni is tud és nem két soros egy rész nála. Vannak akik jobban, vannak akik kevésbé, de mindegyiküknél elfogadható az írás. Olyan viszont nincs, hogy 100 feliratkozója lenne egy 10 éves kislánynak, akinek borzalmas a helyesírása, fogalmazni sem tud és a részek két sorosak, illetve a design-je is hányinger. A másik a design, a 100 feliratkozós blogoknak szép is a kinézetük és ez sokat számít. Persze ezzel nem azt mondom, hogy mindegyik ilyen blog sikeres, ez az író személyétől is függ. Ha sok ismerőse van, ha mindenki szereti és népszerű és még írni is tud, sőt még szép design-ja is van, akkor valószínűleg népszerű is lesz. Aki visszahúzódó, csendes, annak nem valószínű, hogy feliratkoznak a blogjára, lesz 30 feliratkozója és ennyi. A népszerűen nem tudatosan csinálják, egyszerűen ilyen személyiségek, ragadnak rájuk a seggnyalók is akár, akik csak azért iratkoznak fel a blogjára, mert az illetőt nagyon bírja, s csak ezért olvassa, különben nem tenné. Azonban valamennyire befolyásolja, hogy miről ír. Ez a következőben.

3., Miért csak a fanfictionokra iratkoznak fel, az egyedieknek miért nem adják meg esélyt?

Ennyire azért nem szélsőséges, mert láttam egy csomó olyan nem fanfiction blogot, aminek több 100 feliratkozója van, de ehhez igényesnek kell lenni a blognak. Tehát félig tévhit, félig nem, mert egy ramaty blognak is vannak azért feliratkozói, de 10-nél nem több, de csak azért, mert Harryről szól, vagy egyéb más sztárpasiról. Ha valaki népszerű, tud írni is, szép design-ja van és Harryről ír, annak biztosan több mint 100 feliratkozója lesz, mivel a sok felszínes kislány is feliratkozik, csak azért mert a kedvencéről szól a blog, az író seggnyalói is, meg azok is akik szeretnek olvasni, ők az igényesség miatt teszik meg, illetve a fanfiction fanok is és még sokan mások. Tehát valamennyire befolyásolja, hogy fanfiction-e vagy sem. Ha népszerű az író és úgy dönt, hogy egy egyedi blogot ír, akkor is számíthat sok feliratkozóra, de csak akkor, ha valamennyire tud írni és összehoz egy jó design-t. 

4., Ha rendelek egy design-t, akkor miért nem csinálják már meg végre és miért kell hónapokat várni rá? Sőt valamikor vissza se írnak. 

Igen, ez nagyon idegesítő. Most a design blogokat fogom kicsit kielemezni, több ezer van belőlük, ha beírod, hogy design blogok, akkor több ezret fog kidobni, hogy te el sem tudod dönteni, hogy melyikre menj rá. Igen, sokan hirtelen fellángolásból nyitnak egyet, mert szerkesztős kedvükben van, hirdetik is, kapnak megrendeléseket, meg is csinálják egy héten belül, de ahogy telnek az idők, addig nekik is elszáll a lelkesedésük, a megrendelések folyamatosan jönnek, felírják őket, de lusták megcsinálni és egyre többen lesznek. Te meg ott várakozol a soruk végén, ezért nem kapod meg. A legvégén már fel sem néznek a blogra, pedig te írtál nekik, hogy szeretnél design-t tőlük, de nem kapsz választ. Hát ez az oka, ugyanez a helyzet a fejléceknél, kritikáknál meg minden egyéb rendelős cuccoknál. A legtöbben csak divatból csinálják. 

5., Ha kritikát rendelek, akkor miért csak két sorból áll az egész?

A legtöbben ilyenkor leírják a véleményüket az adott blogról, de semmilyen tanácsot nem adnak, csak szépen elhordják. Na, az ilyen nem való kritikaírónak. Ez persze egyéni vélemény, de ha valami nem tetszik benne, akkor mindenképp le kell írni, hogy miken kell javítania az írónak. A legtöbb kritika csak ezekből áll:

Kinézet: nagyon szép, nem tudok mibe belekötni, jó így, ahogy van.

Történet: nagyon jó a történet, imádom. Nagyon király és nagyon jól írsz. 

Helyesírás: semmi hibát nem találtam, egyszerűen tökéletes.

Vagy egy másik változata:

Kinézet: elhánytam magam tőle, sürgősen rendelj tőlünk design-t, mert ez így elfogadhatatlan.

Történet: nagyon gáz és még sablonos is. Egyszerűen semmi jót nem találtam a történetedben, bocsi.

Helyesírás: katasztrófa, ahogy írsz. Azt ajánlom, hogy vedd komolyabban a nyelvtant, mert ez így nem fog menni.

Szerintetek ez kritika volt? Mert ez nagyon nem, na aki csak ilyenre képes, az inkább ne is írjon egyetlen blogról se kritikát. Persze akadnak olyanok is, akik adnak tanácsokat, felsorolják, hogy mik a hibáid, de sajnos egyre több a divat kritikaíró kislány. Régebben én is kértem kritikát, de rájöttem, hogy semmi értelme, mert leginkább az egyén véleményéről szól, amik megoszlanak, az egyik dicsérni fogja, míg a másik elhordja, de az sem mindegy, hogy milyen stílusban teszi. És rengeteg az elfogult kritikaíró is. 

6., Miért van annyi igénytelen blog? Aki nem tud írni, az miért nyit blogot?

Mert sok a kislány, akik csak divat bloggerinák. Azért csinálják, mert az menő szerintük, a másik ok, meg mindenáron szeretne a kedvencéről írni és belevinni az álmait, ami nem más, hogy beleszeret valamelyik sztárpasiba és végig az ő szerelmükről szól, de az illető annyira nem tud fogalmazni, hogy tök zavaros lesz az egész és egy rész két sorból áll. Szörnyű, de ez ellen semmit sem lehet tenni, el kell fogadni és az ilyen blogokat messziről elkerülni. Sokan ezt teszik, figyelemre se méltóak. Aki úgy érzi, nagyon kezdő és nem tud írni, de nagyon szeretné, az írjon füzetbe, fejlessze magát és ne nevettesse ki magát. Ha már elért valamilyen szintet, akkor próbálkozhat a blogolással. 

7., Miért van az, hogy régebben tök sok visszajelzést kaptam, mostanra meg már semmit, hiába nyitok újabb és újabb blogokat?

Ilyenkor magadban kell nézned. Gondold végig, hogy milyen voltál régen, népszerű voltál-e. Sajnos nagyon befolyásolja a népszerűséget. Ha egy író sikeres, akkor mindegyik blogjára tapadni fognak az olvasók, viszont, ha egy író régebben népszerű volt, most meg nem, akkor visszaeshet az olvasók száma is. Ez van, mindenki ilyen felszínes, ilyen világot élünk. 

8., Miért van annyi sablonblog? Erre miért több a kereslet, mint az nem sablon blogokra?

Nem feltétlenül igaz ez, hogy nagyobb a kereslet a sablon blogokra, sőt manapság már egyre több leszólást kapnak az ilyen blogok. A tipikus sablon blogokra tényleg nem igazán kíváncsiak, de ha az jól meg van írva és ki van egészítve, azt általában szeretik. A tinilányok imádják a nyálas, csöpögős történeteket, ha ilyesmivel fűszerezed meg a blogod, akkor lesz rá kereslet, az biztos. Hogy mennyire lesz sikeres, az csak tőled függ. Egyébként a sablon blogoknak nagyjából ugyanaz az az alapsztorija, de mindegyik máshogy van megfűszerezve, nincs egyforma blog. A tipikus sablon blogokat az alatt értettem, hogy egy 10 éves kislány kezd el írni és a második részben már csókolóznak, a harmadik részben meg már szexelnek, aztán csöpögnek, nyáladzanak, semmi érdekes nem történik. Na, az ilyenre nem nagyon kíváncsi senki, de a megfűszerezett, féltékenykedős, veszekedős sablon blogokat igenis nagyon szeretik.

9., Miért van, hogy ha egy igényes helyről rendelek fejlécet, és akkor egy összecsapott gagyi fejlécet kapok?
Egyszerű a válasz: Mert már nincs kedvük csinálni és annyi volt a megrendelés, hogy összedobták az egészet. Nincs mit tenni, keress másik design blogot.

10., Miért szünetel annyi design blog? Keresek egy ilyen blogot, de egy normális nincs, mert mindegyik szünetet. 
Sajnos ez van, aki egyszer beadta a szünetelést, az már többé vissza nem tér. Nincs már kedvük, eltűnt a fellángolás belőlük. Ilyenkor be kéne zárniuk, amit páran meg is tesznek, de aki csak szünetre megy, az úgy gondolja, hogy egyszer visszafog térni, de aztán ez elmarad. Ez van. Szerencsére újabbnál újabb design blogok nyílnak, így a régiek feledésbe merülnek, de az újak itt vannak, tőlük tudsz rendelni, de aztán pár hónap múlva ők is bezárnak.

Ennyi lett volna a mai poszt, remélem kaptatok választ a kérdéseitekre. Ha valamit kifelejtettem volna, kommentben lehet kérdezni és, ha összegyűlik annyi kérdés, születni fog még egy ilyen poszt.

Egy hétvége Grazban /Graz maraton/

Amint látjátok, a blog új témába kezd bele, vagyis ez azt jelenti, hogy többet nem foglalkozom Louis köldökével. Persze ez nem jelenti azt, hogy róla nem fogok írni, ha eszembe jut valami, akkor fog készülni poszt. Tehát vegyes témájú a blog, fogok néha posztolni, ha úgy érzem és, ha van valamiről véleményem. Úgy láttam, hogy a végére senkit se érdekel Louis köldöke, ezért is hagyom abba, meg már nem is aktuális. A szavazáson sokan voksoltatok arra, hogy hagyjam annyiban a blogot, mert szar, de ugyanennyien arra, hogy folytassam más témával. Elsősorban magamnak írok, mert vannak dolgok, amiket jó kiírni magamból, tehát nem félek attól, hogy nem jön visszajelzés. Ez a poszt sem egy egyszerű élménybeszámoló lesz, amit a legtöbb blogon olvasni lehet, vagy az útikönyvekben. Megmutatom, hogy Graz nem pontosan olyan, mint amilyennek az útikönyvekben írják le, sőt valamikor hamis képet állítanak fel róla. Az ember csak akkor jön rá, mikor odamegy. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz, de nyilván van negatív oldala is a városnak. Az első bekezdésben azt írom le, hogy hogyan kattantam rá, hogyan volt a mániám és mi az oka annak, hogy elmentem. Ha ez nem érdekel, akkor ugord át, és csak utána jön a városról a leírás. 

Ebben a posztban Grazról fogok írni, ugyanis volt szerencsém egy hétvégére elmenni, amikor a Graz maraton is volt. Már régóta elszerettem volna menni, de soha sem volt az, hogy én elhatároztam, hogy igenis elmegyek, vagyis soha nem gondoltam komolyan, csak most és sikerült is összehozni. Persze ennek is megvan a maga története meg az oka is, amit meg is osztok veletek. 

Hat évvel ezelőtt, vagyis 2008-ban egy osztrák focistával foglalkoztam, ez olyan mánia volt akkor, mint amilyen tavaly Louis is. Ő ugye Grazban született, na akkor kattantam rá a városra is és a mániám volt az is, majd még közben egy tévé újságban láttam egy olyan műsort, hogy Graz maraton, ezt viccesnek tartottam és ez is a mániámmá vált. Ezekkel mindössze fél évig foglalkoztam, utána elfelejtettem, vagyis ne úgy értsétek, na, csak nem foglalkoztam vele, ennyi. Elköltöztünk Pestre, előtte az osztrák és a szlovák határ közelében laktunk, ez volt 2009-ben és akkor két évig nem is jártam át a határokon, de most csak az osztrákot fogom megemlíteni, mert ahhoz kapcsolódik a történet. 2011-ben visszaköltöztünk, majd egy évvel később unokatesóm meghívott hozzájuk Ausztriába egy hétvégére, ugyanis a férje osztrák. Ilyenkor persze megint eszembe jutott az a focista, Graz meg ezek a dolgok, de nem lett újra a mániám és őket is megkérdeztem, hogy voltak-e Grazban. Voltak. Utána azt, hogy milyen volt, mert engem ez érdekelt. Mikor hazamentem, utána még egy-két hétig foglalkoztatott a dolog, utána annyiban hagytam. Érdemes azt is megemlíteni, hogy nyáron csak úgy kirándulás céljából átmentünk, de csak egy napra, akkor nagyon rákattantam Grazra, meg arra a focistára, de ilyenkor is inkább csak a város érdekelt, pedig akkor még soha sem jártam ott. Egyébként ekkor a Fertő tóhoz mentünk, unokatesóm is ott lakik és onnan Graz még nagyon messze van. Tőlem 250 km, Pestről 400 és Bécstől 200 km. Azt is érdemes tudni, hogy leginkább akkor kattantam így rá, amikor legalább egy éjszakát ott aludtam, mikor csak egy napra, akkor nem nagyon, csak azzal az egy alkalommal, amit előbb elmeséltem. Karácsonykor is megszokott minket hívni, de akkor nem jött rám ugye, mivel csak pár órára mentünk. Egy évvel később, vagyis 2013-ban megint meghívott egy hétvégére, na akkor megint rákattantam. Ezt a rákattanást nem nevezném mániának, mert nem sokáig tartott, hanem csak annyi, hogy érdekelt a város és a focista is, hogy milyen ember lehet, milyen a családi háttere meg ilyenek, de ez annyira most nem lényeg, mert most magáról a városról szól a poszt. Persze tavaly karácsonykor is mentünk pár órára, de ilyenkor sosem jut eszembe, vagyis nem foglalkoztat, mert addigra lecseng. Eltelt kilenc hónap, addig nem is foglalkoztam vele, de elérkezett az esküvő napja, ugye unokatesóm hozzáment az osztrákhoz, persze, hogy Ausztriában volt az esküvő, a határhoz közel, a Fertő tónál, ahol laknak, és már ekkor eszembe jutott Graz meg az a focista, de nem annyira kötött le, úgy volt, hogy este hazamegyünk és ennyi. Ha így lett volna, talán nem mentem volna el Grazba, ebben biztos lehetek, mert annyira azért nem kattantam rá. Részben így volt, haza is mentünk utána, de akkor jött képbe három napos Bécs, a Laci bácsi meghívott engem is, váratlanul ért. Ott nagyon rákattantam valamiért, utána, mikor már otthon voltam, utána néztem, hogy mikor is szokott lenni a Graz maraton, csak annyit tudtam, hogy évente egyszer, de akkor azt hittem, hogy nyáron, és mivel már szeptember volt ekkor, gondoltam, hogy lemaradtam. Meglepetés ért, mert október 12-t írt, egy nagyon közeli dátumot, három hét volt addig, ezért először csak hülyeségből mondogattam, hogy el kéne menni, s közben elhatároztam magam komolyabban, hogy igenis elmegyek, tehát valahogy össze kéne hozni. Sikerült is, de ennek hosszú története van, ezt most nem részletezném. Az útitársaim ugyanazok voltak, akik Bécsben is, csak egy valaki hiányzott, így csak négyen voltunk. Én, nagyim, Vera és Zsolt. És elérkezett október 11-e is, az indulás napja.

Élménybeszámoló: Kezdeném ezzel a sablon témával, ebben a részben azt fogjátok látni, amit az útikönyvekben, tehát rövid lesz. Nem is feltétlen emiatt készült el ez a poszt, de úgy érzem hozzá tartozik, enélkül hiányos lenne.

Szombat reggel 8, ez az az időpont, amikor felkeltem, de azért jó tudni, hogy az útitársaim ekkor indultak el körülbelül Pestről, vagy kb fél órával később. Hamarabb elkészültem, készenlétbe készítettem magam és vártam a hívásukat, ugyanis úgy volt, hogy bejönnek értem. Közben megettem egy tányér húslevest, mert addigra a szombati ebéd is elkészült, ez volt kb 10 órakor. Nem sokkal később megcsörrent a telefonom, mondom magamban, hogy végre, de apám volt az és közölte velem, hogy menjek ki, mert elvisz a Marche étterembe, ami az autópályán volt. Ott találkoztunk, nagyjából már túl voltak a reggelin, de a Vera azt szerette volna, ha eszem valamit. Mondtam neki, hogy ettem húslevest, de azért vettem egy narancslevet, kókuszgolyót és pogácsát, persze ő fizette ki. Igazából ez az utazás egy forintomba se került, mert ajándékba kaptam. A pogácsát nem ettem meg, hanem betettem a táskába, ugyanis felszerelkeztek kajával, és amúgy meg sem ettem. Lassan elindultunk, Zsolt megvette az osztrák autópálya matricát, elmentünk pisilni és irány Graz. Hegyeshalomnál léptük át a határt, és innentől kezdve befelhősödött az egész ég, utána meg már esett is egy kicsit. Megijedtünk egy kicsit, mert nagyon nem jött volna jól, ha olyan idő lett volna a hétvégén Grazban. Mondtam is, hogy megnéztem az előrejelzést, s az jó időt mondott, közben bíztam is abban, hogy időközben kiderül az ég, azért még sem volt annyira közel. Így is történt, szép lassan eltűntek a felhők. Egy darabig nem volt autópálya, utána rátértünk az A2-re, s, mikor beléptünk Stájerországba, csodálatos zöld hegyes tájak tárultak a szemünk elé. Persze ez élőben sokkal szebb volt, csak ugye autópályán az ablaküvegen keresztül nem igazán lehetett normálisabb képet csinálni.

Megálltunk egy benzinkútnál pisilni, majd vásároltunk is pár dolgot, aztán indultunk tovább. Lassan megérkeztünk Grazba, olyan délután 2 körül, először a szálláshoz mentünk kipakolni. Vera és Zsolt egy szobában az első emeleten, ha jól emlékszem, a 103-as szobában laktak, én és a nagyim a másodikon a 222-es szobában. (a legjobb szobaszám, három darab kettes hehe). Mikor ez megtörtént, indultunk a városnézésre, taxi vitt be a főtérre. Megláttuk az óratornyot, ami Graz jelképe és az különösen tetszett benne, hogy a város több pontjáról is látható volt. Nagyon jópofa. 

Utána, ami nagyon tetszett, az a városháza volt, az is ott van a főtéren, csináltam arról is pár fotót.

Elkezdtük a sétát, az egyik utcába befordultunk, ahol ruhaüzletek is voltak, bementünk párba nézelődni. Kicsit sok idő ment el, mert Zsolt vásárolni is akart, pedig minden olyan drága volt, de neki ez nem számít, Bécsben is jól bevásárolt a legdrágább üzletekben. Ami még emlékezetes maradt a számomra az az, amikor felmentünk az üzlet legfelső szintére, ott volt egy ablak, ahonnan látszott az óratorony, annyira tetszett, hogy az mindenhonnan látszott szinte. Nagyon cuki amúgy és jópofa, az előbb áradoztam róla, de nem tudok vele betelni. 

Végre kiértünk abból az üzletből, Zsolt kérdezte is, hogy élveztem-e a nézelődést, nagyimtól is megkérdezte. Ő igennel válaszolt, de én őszinte voltam, hogy nem vagyok oda ezekért a vásárlásokért meg a nézelődésekért. Megértette, és én is őt, hogy ő meg szeretett volna vásárolni. 

Folytattuk a sétát, Vera közben mondta, hogy fel kéne menni az óratoronyhoz, csak nem tudtuk merre van, de nem kellett sokat mennünk, bele is futottunk. Egyébként Schlossberg a neve, magyarul Várhegy.

A képeken rajta van a dátum, és, hogy hány órakor készült kép, mikor voltunk ott, direkt úgy van beállítva amúgy. Azt beszéltük, hogy gyalog menjünk-e fel, vagy van-e valami, ami felvisz minket. Nagyim nem igazán bírta volna, Vera nem akart gyalogolni, Zsolt igen és nekem mindegy volt. Találtunk egy liftet.

Egy barlangban volt benne, volt ott egy kisvasút is, de épp nem üzemelt. Így nézett ki. A végében volt található a lift.

Megvettük a jegyet, majd beszálltunk. Volt több szint is, talán három vagy négy, nem tudom pontosan, de azt igen, hogy legfelülre mentünk. Mikor kiszálltunk, közvetlenül a lift mellett volt található az óratorony, amit már vártam. Egy csomó képet csináltam róla odafele és visszafele is, de nem teszem fel az összeset ide, csak egyet. 

Nézegettük a kilátást is, majd továbbmentünk. Arról is lesz kép, fényképeztem egy csomót mindenhonnan. Nos, odébb leültünk egy padra kicsit pihenni, csináltunk csoportképet is, de bocs, azokat nem tenném fel ide. Zsolt és én feljebb mentünk, a többiek maradtak és egyáltalán fel se jöttek, míg mi bejártuk azt a részt is, addig ők a padon ücsörögtek és beszélgettek. 

Ide mentünk fel, ez arról a szintről lett fotózva ahol az óratorony is volt, csak kicsit odébb tőle. Ide mentünk fel Zsolttal.

Mikor felértünk, azonnal megláttuk a boltot, ahol képeslapot lehet venni, én már induláskor tudtam, hogy nem megyek haza képeslap nélkül, ugyanis imádom őket. Sajnos nincs mindenhonnan képeslapom, ahol voltam, de a 2014-es helyszínekről Debrecen kivételével mindenhonnan van. Zsolt mondta, hogy majd visszafelé veszünk, először körülnézünk, nekem mindegy volt, ezért nézelődtünk, kilátás is volt bőven.

Látjátok azt a fura épületet ott? Na, azt egyből kiszúrtam magamnak, nagyon tetszett és jópofa, aminek egyébként Kunsthaus a neve, ez egy múzeum, de nem mentünk csak kívülről lestük meg már lent, de ezt majd később. Zsoltnak meg az a mesterséges sziget tetszett, ami szintén jópofa volt, megbeszéltük, hogy ezeket mind megnézzük odalent. A kéttornyos templom meg a győri templomra emlékeztetett, erről is később írok. 

Volt még pár látnivaló fent, teszek be pár képet.

Ennyi elég is, indultunk lefelé, de előbb megvettük a képeslapokat. Én választottam ki, összesen négy darabot, de kicsit elidőztünk, mert ilyenkor nem tudom eldönteni melyiket vegyem. Mikor leértünk, ők ketten meg mindig ott voltak ahol az előbb. Nagyimnak adtam két képeslapot, magamnak is eltettem kettőt, majd indultunk. Megálltunk ismét az óratoronynál, kíváncsi voltam, be lehet-e menni, de sajnos zárva volt. Onnan is szép volt a kilátás, csináltam innen is fotókat róla. 

Mentünk a lifthez, a kirándulásnak ezt a részét le is zártuk. Szívesen megnéztük volna az alsóbb szinteket is, de kevés volt az idő, így azok elmaradtak. Folytattuk lent a sétát, megakartuk nézni a szigetet, sikerült is megtalálnunk. Nagyon jópofa volt, át is mentünk rajta a másik oldalra, jöjjön pár kép.

Utána következett a templom, amit már az előbb is megemlítettem. A győri kéttornyos templomra emlékeztetett, csak az kicsit vastagabb. Ezen a linken megtekinthetitek a győrit, amit nem teszek be ide, mert nem tartozik ide, csak a hasonlóság miatt. Akkor most nézzétek meg a grazit.

Ugye, hogy hasonlít? Személy szerint nekem a győri jobban tetszett. Benéztünk a templomba egy kicsit, majd továbbmentünk a Kunsthaus felé, tudjátok, a jópofa épület. 

Csak ilyen képet lehet róla csinálni. Séta közben meg arra lettünk figyelmesek, hogy felépítették a futók számára az utat, tehát már tudtuk, hogy másnap hol fognak futni. 

Most jöjjön a meglepetés.

Nem, ez nem Párizs, ez még mindig Graz. Ugye nem tudtátok, hogy Grazban is van ilyen, én ott tudtam meg, mikor ezt megláttam. Nos, ugye erről a véleményem az, hogy az osztrákok szeretik más országból átvenni a dolgokat, az ételeknél is ez a jellemző, de abba nem megyek bele. Az osztrákokból hiányzik a kreativitás, nem tudnak saját dolgokat kitalálni, hanem a másikat utánozzák és kicsit átalakítják. Hagyjuk ezt a témát, nem ide tartozik. 

Ment már a készülődés a másnapi Graz maratonra, fel voltak építve az utak. Nagyon vártuk már emiatt a vasárnapot, ennek köszönhetően rá is tudtunk hangolódni a maratonra. Ne értsétek félre, nem futottunk, csak néztük. Nagyon nagy élmény volt, de erről majd a másik fejezetben írok. 

Ezt nem hagyhattam ki, ott az óratorony. 

Sétáltunk még, majd arra jutottunk, hogy ennyi kéne valamit. Zsolt végig a Vapiano-ba akart menni, de aztán bejelentette, hogy nem éhes, és hogy csak holnap menjünk. Viszont megkerestük hol is van pontosan. Nézelődtünk tovább, majd megálltunk egy kínai büfénél, amilyenben Bécsben is ettünk. A kiszolgáló szlovák volt, de tudott magyarul, ezért mindent magyarul kértünk, tök jó volt. Evés közben leszólított minket egy magyar fickó, biztos hallotta, hogy magyarul beszélünk. Ennek is örültem, de hamar elment. Folytattuk az evést, csak sajnos nem lehetett leülni, állva ettünk, mint a lovak, pedig annyi séta után jól esett volna, mindegy. 

Már sötét volt, de nem mentünk vissza a szállásra, hanem sétáltunk tovább. Egy olyan utcán is végig mentünk, ami már ki volt építve a futók számára, emiatt még jobban éreztük magunkat. Gesztenyeillatot éreztünk, közvetlen mellőlünk jött, a többiek meg is kívánták a sült gesztenyét, így vettünk egy csomaggal. Később egy kis parkban találtuk magunkat, volt ott egy minijátszótér is, leültünk a padra egy kicsit pihenni. Volt egy szökőkút is, de mivel már sötét volt, értelmes képet nem csinált a telefonom, de azért megmutatom. 

Hát ilyen. 

Ideje volt már visszamenni a szállásra, csak nem tudták eldönteni a többiek, mivel menjünk vissza: taxival vagy villamossal, ugyanis kaptunk egy villamosmenetrendet is, így tudtuk, melyikkel menjünk és hol szálljunk le. Ugyanannyiba került, elmentünk a villamos pályaudvarhoz. Így nézett ki kivilágítva.

Bocs, ezt nem hagyhattam ki, ott van, hogy Graz Marathon 2014. Fasza. 

Az ötös villamossal mentünk Puntigam felé, nem mentünk el a végállomásig, de közben utánanéztem, hogy Puntigam egyik kerületnek a neve, méghozzá a 17.-nek, ott volt a szállásunk. Az ablakunk pont a forgalomra nézett, így elég hangos volt, nagyim be is csukta az ablakot, mert nem tudott aludni tőle. Engem leginkább a villamos zavart, amit reggel is lehetett aludni, de csak öt körül nyitottuk ki. Hajnali háromig jól aludtak, de akkor felébredtem és onnantól kezdve hol visszaaludtam, hol felébredtem.

Folytatom a vasárnapi nappal, ami leginkább a Graz maratonról szólt, amit a másik fejezetben írom le, de akadt városnézés is, amiket itt meg is osztok veletek. Ebben a fejezetben csak azok lesznek, amiket érdemes megnézni, a többit majd a következőben.

Lementünk reggelizni, sült bacont ettem friss zsömlével, nagyim is kb ezt, Zsolt tojást, Vera meg lekváros zsömlét, ha jól emlékszem. Az első emeleten hangoskodások mentek az éjszaka, állításuk szerint orosz lányok ordibáltak részegen a folyosón, így rosszul aludtak. Szerencsére ebből semmit sem lehetett hallani a második emeleten. 

Reggeli után bepakoltunk a kocsiba, leadtuk a kulcsokat, majd gyalog indultunk el az óváros felé. Taxik nem jártak arra, mivel a maraton miatt le volt zárva minden, a villamosok sem jártak. Kicsit messze volt, de nem zavart minket. Tízkor volt a rajt az operánál, én meg végig azt hittem, hogy a főtéren lesz, na mindegy, lekéstük úgyis. Útközben valahol félúton találkoztunk egy magyar emberrel, aki már 25 éve él kint Grazban. Szidta Magyarországot, de ehhez már hozzászokhattunk. Ez most nem tartozik ide, mondta, hogy várjuk meg ott a futókat. És ezt a következő fejezetben folytatom. Néztük egy darabig, majd továbbmentünk. Ez alatt a séta alatt megismertük jobban a város mocskosabb oldalát is, de már előző nap este is betévedtünk egy visszataszító utcába. Erről is majd a másik fejezetben. 

A séta folyamán belebotlottunk egy templomba, be is mentünk egy kis időre.

Mentünk tovább. A maraton nézése közben megtekintettük az Operát is, ahol a rajt is volt.

Amit még érdemes megemlíteni, az a Mausoleum. Nekem személy szerint az nagyon tetszett.

Így néz ki kívülről, viszont ide be is mentünk. Csak fél óra volt a zárásig, ez bőven elég volt, mert nem volt bent sok minden. A bejárat a másik oldalon volt. 

Ami nagyon tetszett a belső részben, az a mennyezet.

Egy a sok közül. 

Kifelé menet megálltunk képeslapot venni ismét, közben Zsolt felment a toronyba, gondoltam, majd később utánamegyek, mert fontosabb volt a képeslap. Vera mondta nekem és a nagyimnak, hogy válasszunk, amennyit akarunk és ne csak egyet, ezért fejenként 5-5 db, így összesen hetet vihettünk haza mindketten. Verának és Zsoltnak nem kellett, ők nem vittek maguknak. Kerestük Zsoltot, egy darabig felmentünk, majd volt ott valami, azonban üres volt ott minden. Egy porszívót is láttunk, én be is néztem a semmibe. Mamám és Vera lementek, én meg tovább fel, a kíváncsiság is furdalt. Jó sokat kellett menni, mire jött volna egy következő szint. Ilyen nem is volt, helyette galambszarokba ütköztem és tollakkal, azonnal visszafordultam. Mire leértem, Zsolt is lent volt már, ott ültek a padon, csatlakoztam. Még jó, hogy lejöttem, mert nem sokkal később zártak is, mi meg továbbmentünk. Sétáltunk még az utcákon az óvárosban, voltak jópofa szűk utcák is.

A főtéren találtuk magunkat aztán, ott szintén folyt a futás, azonban már a többség befutott a célba, itt már csak azok haladtak el, akik nagyon lemaradtak. Még ezt is öröm volt nézni. Mielőtt ebédelni mentünk volna, lepihentünk egy padon, egy templommal szemben. 

Ez volt az, de ezt máshonnan fotóztam, ott van a kis óratorony is. Közben Zsolttal elmentünk valamerre sétálni, a többiek maradtak. Zsoltot érdekelte, hogy az emberek hol veszik a fagyit, nem sokára meg is találtuk, megbeszéltük, hogy ebéd után visszajövünk. (nem sokat vesztettünk volna, ha nem jövünk vissza, ezt majd később). 

Elmentünk ebédelni a Vapianoba (ami egyébként Pesten is van, érdemes kipróbálni). Bécsben is egy ilyenben ebédeltünk az utolsó napon, Zsolt nagyon szerette. A pestiben én még nem voltam. Visszamentünk a fagyizóba, fogtunk egy taxit és a szállodához vitettünk magunkat, ott beszálltunk az autóba és indultunk hazafelé, végleg elhagytuk Grazot. 

Ami még kimaradt, az az Eggenberg kastély, azt is megakartuk nézni, de időhiány miatt elmaradt, ennek oka, hogy az a külvárosban van valahol, tudja a fene. Majd legközelebb, ha lesz olyan egyáltalán. Remélem, hogy lesz egyszer valamikor. 

Nos, azt mondtam, hogy ez a rész rövid lesz, de ehelyett baromi hosszú lett. Ezt sosem tudom betartani, elkezdem írni és nem lehet lelőni. Szinte csak erre figyeltem, így is legalább három órát foglalkoztam ezzel. 

Graz Maraton: Ismét pozitív résszel jövök, a negatívakat direkt a végére hagytam. A vasárnapi nap inkább erről szólt, sok képet is csináltam róla. Ez a rész valamivel rövidebb lesz állításom szerint. Reggeli után gyalog indultunk el, útközben találkoztunk egy magyar emberrel, akit az előbb már említettem. Mondta, hogy ne menjünk tovább, mert ott fognak nem sokára elfutni, az útvonaluk meg már tegnap ki volt amúgy jelölve, de ezt is említettem már. Átbújtunk a szalagon és vártuk a futókat, nem sokára meg is jelentek, isteni érzés volt. Egyébként előző nap nagyim mondogatta, hogy Pesten is van ilyen maraton, hogy ezért minek kellett eljönni ilyen messzire, nem győztem már mondani neki, hogy érezni fogja a különbséget, főleg, ha arra gondol, hogy ez a Graz Maraton. Belátták mindannyian, hogy igazam volt, élvezték ők is és tudják a különbséget.

Az első futók, egyébként ezt egy Graz Maratonos autó nyitotta, 

Utána meg már jött a tömeg, isteni érzés volt nézni, meg hogy élőben láthattuk a Graz Maratont. Egy darabig néztük még őket, utána továbbmentünk. Innentől kezdve a város több pontján is találkoztunk a futókkal.

Szinte már extázisban voltunk, még mindig hihetetlennek tűnt, hogy láthattuk élőben. Már a hatodik éve annak, hogy beleillesztem a történeteimbe, most meg már eljutottam oda is. Felemelő érzés. 

Nem sokára elérkeztünk az Operához, ahol a rajt is volt. 

Közönség is akadt bőven. Láttunk sok embernél Graz Maratonos lufit és táskát is, én is szerettem volna olyat, de nem tudtuk hol lehet olyat beszerezni, így nem kaptam, amit nagyon sajnáltam. Már azzal is meg voltam nagyon elégedve, hogy láthattam élőben. 

Ugyanitt volt a cél is, a többség másfél óra alatt lefutotta a maratont, de akadtak olyanok bőven, akik nagyon lemaradtak. 

Graz Maratonos lufik bevillannak. Csupán csak emlékbe szerettem volna olyanokat hazavinni.

Ment a közvetítés is, gondolom a tévé is leadta. Itt is elfogott az extázis. 

A csodálatos Graz Maratonos autó, dátummal is el volt látva, felemelő érzés volt. Ilyeneket többet is lehetett látni a városban, úgy éreztem, kötelező megörökítenem legalább egyet. 

Éreztették nagyon is, hogy a Graz Maratonon vagyunk, ezzel fokozva a csodálatos érzéseket. 

Továbbmentünk, egy parkba érkeztünk meg, ahol a futók megpihentek.

Öröm volt nézni, ahogy a fáradalmaikat kipihenik és feltöltődnek. 

Szintén a park a pihenőkkel.

A futók hulladékai, úgy látszik a jelen lévő kukák nagyon nem volt elegek ennyi embernek. Ezen nem is kell csodálkozni, végül is ez is felemelő érzés volt. A látvány meg azért volt jó, mert szinte egyforma hulladékok voltak találhatóak. 

Lassan kiértünk a főtérre, ahol még mindig voltak futók, de jóval kevesebb, mint néhány órával ezelőtt. Haladtak a cél felé, de szegények kifáradhattak és lemaradtak. A lényeg a részvétel. 

Ennyi lett volna ez a rész, igazából azért lett jóval rövidebb, mert az előzőbe szinte minden lényegeset leírtam, ami meg a futással kapcsolatos, az meg ide került. Ezzel a csodálatos hétvége véget is ért, és remélem jövőre is láthatom a Graz Maratont, mert ez isteni érzés volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki meg elmegy, az gondoljon arra, hogy a Graz Maratonon van és nem egy másik város maratonját, ami közel sem olyan érzés, mint ez. 

Sajnos sok volt a rosszullét, a mentők szirénáját folyamatosan lehetett hallani és egynek meg a szemtanúi is voltunk. Közvetlen elmentünk egy lány mellett, aki már a földön feküdt és ápolásra szorult. Őt előtte is láttuk, már akkor fogta az oldalát és rosszul nézett ki. 

Ételek: Akkor kezdjünk is neki a negatív élményeknek, a jobbik eset a kaja volt. Szombaton, mikor megérkeztünk, nem evéssel kezdtük, sőt az ebéd ki is maradt és csak vacsorázni mentünk. A vacsorával nem volt semmi baj, sőt finom is volt, a kínai büfében ettünk. Nem sokkal később vettünk sült gesztenyét, na ez már kicsit gázos volt, amikor tölcsérbe tekert újságpapírba adták. Néztünk is nagyokat. Mondjuk ez egyben vicces is volt. 

A szombatról ennyit, jöjjön a vasárnap. A szálloda reggelije nagyon jó volt, én bacont ettem zsömlével, teát ittam hozzá. Az ebéddel már kissé meggyűlt a bajunk. Említettem, hogy a Vapianoban ettünk, Zsolt kedvenc éttermében. Ő még szerencsés is volt, mert pizzát evett, mi meg spagettit, ami össze volt ragadva. Szó szerint tésztacsomók voltak a tányérunkon, de nem csak mi jártunk így, hanem mindenki. Az emberek sorba vitték vissza és panaszkodtak rá, ott valami nem stimmelhetett a tésztával, az biztos. Az ízzel nem volt baj, egyedük a tésztával, hát végül megettük, ami nagyon csomós volt, azt otthagytuk, utána fizettünk. Akkor láttuk, hogy a tésztát nem számolták fel, a pozitívum az volt benne, hogy ingyen kajáltunk. Na, de ilyenért ki fizetne? Jogos! 

Rögtön utána mentünk a fagyizóhoz, nem is nézett ki rosszul. Ilyen kis tálban kaptunk, Zsolt tölcséreset kért. Vera nem evett. Nekem elég volt egy gombóc is, mert tele voltam, nagyim két málnásat kért, Zsolt egy pisztáciásat meg egy csokisat, én meg barackosat. 

A barackos katasztrófa volt, semmi barackíze nem volt, és még valami mellékíze is volt. Ebből nem kértem, de közben Zsoltnak nem ízlett a csokis, nekem adta, amit nem tartottam olyan szörnyűnek, de nem is a legjobbnak. Egy darabig ettem, nagyim ette meg a barackosat, neki ízlett. A végére a csokis olyan rossz volt már, hogy otthagytam. Ilyen szar fagyit még sehol sem ettem eddig, mint amilyet Grazban. 

A város rossz oldala: Ezt hagytam utoljára. Ugye, nektek is lenyomták már azt a dumát, hogy Ausztria nagyon tiszta ország, s ekkor jön képbe Magyarország szidása. Na meg, hogy ezek az emberek mindig Ausztriához hasonlítja az országunkat, utána meg jön a mocskolás. Az ilyeneknek meg kell mondani, hogy akkor el lehet oda költözni. Vagy azt, hogy látogasson el Grazba és meglátja, hogy nem is olyan makulátlan az ország, mint amilyennek eddig látták. Csak ugye el kell menni más részekre is, bármikor belefuthat az ember a világ összes országában legalább egy koszosabb városba. (az országos átlagot nézve). 

Én sokszor voltam Ausztriában és nos el kellett ismerni, hogy igazuk volt a Magyarországot szidó embereknek. Na de ha úgy odavannak Ausztria tisztaságáért, attól miért kell Magyarországot szidni?

Vágjunk is bele a témába. Ausztriai viszonylatokhoz képest Graz igen is koszos város, képet is készítettem róla. Vannak nagyon lepukkant részek, ahol a falak lejöttek, illetve össze vannak firkálva. 

Ilyet sokat lehetett látni az egész városban.

Ez egy bicikli út volt valahol a folyó mellett. Ugye milyen gyönyörű? Hát őszintén szólva, nem szívesen sétálna vagy biciklizne itt bárki is. 

Ránézésre szerintetek ez mi? Amúgy ezt vasárnap fotóztam és a séta közben bukkantunk rá a szállodától nem messze. A falak itt is omladoznak és ez a víz nem is tudom minek van itt. Hogy ez mire jó, nem tudom? De aki tudja, az írja meg, annak megköszönném. Ez se volt valami szép látvány.

Az még oda befért volna. Ezt nem hagyhattam ki. Sok ilyen volt amúgy, hogy a kuka mellé volt letéve a szemét, aztán tuti befért volna még. 

Egy közeli kép, sok ilyen volt látható az utcákon. 

A szemetekről szerintem ennyi elég is volt, úgysem tudnék újat mutatni és még annyi, hogy a főtér is ilyen volt, pedig az igazán lehetne tiszta. 

Ezzel még nincs vége, mert sajnos voltak még dolgok. Sok volt a csöves bicikli, némelyikről hiányoztak az alkatrészek, sajnos ezeket nem fotóztam le, de elmesélek egy esetet. A szállodánál volt négy bicikli, az egyiknek nem volt kereke és nyerge, és egy másikról csak a nyereg hiányzott, a másik kettőn még minden megvolt. Ez szombaton volt, majd vasárnap reggel ismét azt néztük és most már a harmadikról is hiányzott a nyereg. Érdekes, nem? És szerintem ezzel a kutya sem foglalkozik, mert amelyikről a kerék hiányzott, az elég csöves volt, a gazdája ezer éve rá sem nézhetett. Ezt így magában nem is lett volna érdemes elmesélni, de a városban sok ilyen hiányos bicikli volt látható, sőt nem egy volt eldőlve már, senki sem foglalkozott vele. Ennyi feldőlt biciklit egy helyen még nem láttam. Azonban belefutottunk egy feldőlt motorba is, ami aztán tényleg nem szokott jellemző lenni a mindennapokba. Nem mondom, hogy nem fordulhat elő. Ezt viszont lefotóztam.

Vajon mit szólhatott a gazdája, mikor meglátta? Vagy bénán támasztotta ki, vagy valaki felborította. 

Még esetet elmesélek. A főtérről nyíló utcák valamelyikén annyira szűk volt a járda, hogy a villamos épp, hogy elment az ember mellett. Sőt, már olyan közel volt, hogy az emberek lehúzódtak az ott lévő boltok falához vagy bejáratához. Mi is a részesei voltunk ennek, különben nem írtam volna le. Ez veszélyes amúgy is, mi van, ha valaki kissé megszédül? Akkor azt elcsapja a villamos? 

Nem volt kellemes, ráadásul hangos is. Szar megoldás ez. 

Na, de mindezek ellenére nagyon is jó volt, ezek eltörpülnek a sok jó dolog mellett, legalábbis számomra. A többiek is azt nyilatkozták, hogy nagyon jó hétvégéjük volt, nagyon jól érezték magukat. Tehát nekik is eltörpülnek ezek a dolgok. Kizárólag azért lovagolok ezen a témán, mert mindenki azt hajtogatja, hogy Ausztria milyen tiszta ország és egy darab szemét sincs az utcákon. Az ilyen menjen el Grazba, ezt igazán abbalehetne hagyni, vagyis az összehasonlítást. És voltam már Dél-Olaszországban, mert már ezt is felhozták nekem, aztán valaki vitázott is velem, hogy "jaj, biztos egy jó fesztiválon volt túl a város" Hát ilyenről nem tudtam, semmi jele nem volt annak, hogy fesztivál lett volna péntek este, erre utaló plakátok sem voltak. Az ilyen is csak terel, mert egyszerűen nem hiszi el, hogy Ausztria utcáin szemetek voltak, és látszottak, hogy nem egy naposak voltak. A falak sem egy nap alatt kopnak le, a firkák se egy nap alatt kerülnek fel. Tesóm végig nézte az összes képemet, több mint 300 képet készítettem a hétvége alatt, meglátta egyik szemeteset és elkezdi: "Na mi az? Találtál egy darab papírt a földön?" Mondom neki, hogy nem csak egy volt, hanem rengeteg. Csak nézett, mint a hülye, majd elkezdi: "Biztos, hogy te Ausztriában voltál?" De előtte nem hitte el, mondtam, hogy akkor ellehet oda menni, hogy nézze meg a saját szemével is, vagy felhívni az útitársaimat, ha nekem nem hisz. 

Nem vagyok csalódott és nem akarom mocskolni Graz-ot, sőt nekem még így is tetszett, jó persze, nem ezek az undorító részei, de a turistáknak nem is oda kell menniük. Én csak meglepve voltam, Vera meg elismerte, hogy ő csalódott a városban, de hozzátette, hogy voltak szép részei is. A többiek nem nyilatkoztak, csak annyit, hogy jól érezték magukat. 

Ausztriához képest igen is koszos város, elég csak megnézni a határ menti osztrák falvakat. 

Nagyon köszönöm annak, aki ezt végig olvasta, tudom, nem sokan vagytok vele, de egy élmény volt megosztani veletek. Ezt a hétvégét sosem felejtem el és nagyon szívesen visszatérnék ismét. Remélem jövőre is eltudok menni a Graz Maratonra. 

Az indulás előtt a legizgatottabb az ember, az út alatt alig várja, hogy ott legyen, furdalja a kíváncsiság, milyen lesz. Ott lenni a legjobb, az a felemelő érzés, és nem akarja, hogy vége legyen és a hazaindulás a legszomorúbb, főleg, amikor már haza is ért és folytatódnak a szürke hétköznapok. Egész héten a hétvégi emlékek vannak a fejében és legszívesebben visszatekerné az idő kerekét, hogy újra átélje azokat a pillanatokat.